Engem az Úr ragadott el magához,
Õ tette Szent palástját vállaimra,
Azóta látok minden égi titkot,
enyém az arany, tömjén és a mirha.

Szép ezüst ékszer, Anyám búcsúcsókja,
a Földrõl csupán ezt hoztam magammal,
E helyre, mely az örök lét küszöbje,
melyen úgy állok, mint egy fényes angyal.

Nem értitek mivé lettem e percben,
mily szédületes magasokban állok,
Hogy mily kicsinyek hozzám a hegyek mind,
s az ûrben száguldó csillagvilágok.

Az Õ hatalmas Szent aranykeze most,
miként örök tûz, pihen áldva rajtam,
Én választottam a legszebb világot,
a legbölcsebb igéket mondja ajkam.

Én nálam szebbet senki nem dalolhat,
én nálam szebbet senki sosem látott,
Ó, ihletésim szárnyas víziói,
a nagy világ bámulni fog rátok.

Most sanda szem bután rám meredhet,
sok irigy ajk kiálthat utánam,
Meg nem sebez hegye mérges nyilaknak,
örök halmokra lépett már a lábam.

És fönt a halmon minden aki tiszta,
a Szent, a nép: az én dalom dalolja,
És inkább meghalok, semhogy akárki
a dicsõségem egyszer megrabolja.

Ó szálljatok ezüst galambok, évek,
majd roppant angyal száll a tengerekre,
Megesküszik halhatatlan nevekre,
hogy vége van a szárnyas Szent idõknek.

Akkor lehull a szemrõl minden fátyol,
akkor kitágul szeme mindeneknek,
És fényben látnak engem: ihletettjét
a legnagyobbnak, az örök Istennek.

Harsányi Lajos (Nagyigmánd, 1883. szeptember 29. – Győr, 1959. november 2.) magyar költő, író, római katolikus pap, a magyar katolikus líra egyik megújítója. A bábolnai gazdaság irodatisztjének fia és egy falusi kántortanító unokaöccse volt.

A fenti vers megzenésített változatát itt hallgathatjuk meg:

https://www.youtube.com/watch?v=B5Ybhs5PWnk