Sziasztok!

Kis csúszással, de végre sikerült feltennem a képeket. Ím hát lássátok, szemezgessetek! 🙂 Most jelzem, hogy ez csak egy kis kivonat, aki további képeket szeretne, keresse Timit, vagy engem (egy részét a képeknek Timi készítette, más részüket feleségem, Lea).

Az az igazság, hogy mindenképp készíteni akartam egy rövid beszámolót, kommentárt a képekhez, amit szerettem volna minél tökéletesebben megírni. Azt hiszem ennek érződik is a hatása (ld. egy hónap elteltével tudtam feltenni a képeket, holott többször is nekifutottam az írásnak 🙂 ). Arra jöttem rá, minél egyszerűbben írom le a történteket, annál gyorsabban végzek. 🙂 Tehát:

Először is köszönöm a Szűzanyának, hogy minden pedálfordulatnál velünk volt, végigkísért az utunkon oda, s vissza! Emellett megóvott mindannyiunkat a bajtól, szerencsésen, egészségben hazaérkeztünk.

Utunk kezdetén – szombaton 13:00 körül – mindenki felsorolta, milyen célra, kiért, kikért ajánlja fel a zarándokutat. Ezután áldásban részesültünk mi is, s kerékpárjaink is. Köszönet ezért dr. Berkes László plébános atyának, s Papler Pál káplán atyának!
Sajnos a keresztút imádkozása kudarcba fulladt az első pár állomás után, de én úgy érzem, ennek ellenére mindannyiunknak sikerült imádkoznia az úton (ha mást nem, a meredek emelkedőkön), s ez ki is hatott az egész kis csapatra. Ez több dologban is megnyilvánult:
Összesen heten vágtunk neki a nagy útnak, sokan csak most találkoztak először. Ennek ellenére az első pillanattól kezdve meglepő szervezettség, összetartás volt tapasztalható, egyáltalán nem volt széthúzás. Két alkalommal is defektet kellett javítanunk (az egyiket Egernél a malomnál, a másikat Egerbakta után kapta Évi), s nem túlzok, ha azt mondom, hogy mindkét alkalommal mérnöki pontossággal, gépies gyorsasággal oldottuk meg EGYÜTT a problémát, szinte minden szó, eszmecsere nélkül.
A másik dolog, ami felér egy csodával, az az volt, hogy sikerült szinte végig világosban haladnunk. Sajnos kissé későn sikerült csak elindulnunk Mezőkövesdről, így személy szerint egész úton csak azért imádkoztam, hogy legalább a hegyeken legyünk túl még világosban. De Gondviselő Atyánk ennél sokkal kegyesebb volt hozzánk! Egészen Bátonyterenyéig jutottunk, s csak itt sötétedett ránk. Innen pedig már csak egy tyúklépésnyire volt célunk, Mátraverebély-Szentkút. Annak ellenére, hogy sötétben haladtunk, s lámpáink gyér fényénél csigalassúsággal kerülgettük a utat tarkító gödröket, kis csapatunk viszonylagosan jó kedvvel, derűsen haladt az éjszakában. Talán már mindenki érezte, hogy pár perc, s nyugovóra hajthatja fejét. Megérkezvén Szentkútra jeleztük jöttünket Peregrin atyának, aki megmutatta szálláshelyünket: Két egész szobát kaptunk ágyakkal! Úgy érzem, ezt is betudhatjuk egy újabb csodának, hiszen volt egy kis bizonytalanság a szállással kapcsolatban, s sátrazásra készültünk lélekben, nem ágyban alvásra! Ó, milyen kegyes a mi drága jó Istenünk, dicsőség és hála neki az eltelt napért! Miután elfoglaltuk szálláshelyünket, rövid mosdás, s étkezés után valóban hálaimára kulcsoltuk kezünket, s megköszöntük Szűzanyánk közbenjárását, s hálát adtunk az eltelt napért, hogy minden rendben ment, nem történt semmi baj az úton. Úgy érzem, mindenki úgy hajtotta nyugovóra fejét, hogy az zsongott az aznapi élményektől, az átélt csodáktól. Személy szerint csak arra emlékszem, hogy lehunyt szemmel próbáltam még egy utolsó hálaimát rebegni. Azt hiszem, nem sikerült végigmondanom… 🙂

Másnap, kora délelőtt megnéztük a barlanglakásokat, felmentünk a hegy tetejére a kereszthez, hiszen többen először jártak itt, még nem ismerték a helyet. Hamarosan következett a szentmise, melyen mindannyian részt vettünk. Márfi Gyula érsek celebrálta a szentmisét, s nem mindennapi prédikációban lehetett részünk, számomra nagyon emlékezetes maradt. Sajnos a körmenetet már nem tudtuk megvárni, muszáj volt hazaindulnunk, hiszen ismét 80 km állt előttünk, hegyen-völgyön keresztül. Ezúttal az előző nap szerzett izomlázzal is meg kellett küzdenünk, s ne feledjük azt sem, hogy másnap már munkanap! Így tehát gyorsan felmálháztunk, szereztünk pár kulacs friss, szentkúti vizet, készítettünk néhány csoportképet, s elindultunk hazafelé. Ismét csodálatosan szép nap ragyogott ránk, a Napba öltözött Asszony kísért minket a visszaúton is. 🙂
Meglepő módon sokkal gyorsabban haladtunk, jobban vettük az akadályokat, pedig jócskán volt részünk emelkedőben. Az is igaz, a visszafelé sokkal jobban figyeltünk egymásra, mint idefelé: ha valaki nehezebben haladt, közrefogtuk, s úgy segítettük fel, menet közben a kaptatón (közben a negyedik ember pedig a forgalmat figyelte, nehogy baj történjen :-)).
Ha jól emlékszem, 19:00-19:30 magasságában érkeztünk Mezőkövesdre, még pont világos volt. 🙂 A városon kívül, nem messze az Eger felé eső benzinkúttól még utoljára megálltunk, gyönyörködtünk a naplementében, s néztük a Mátrát. Igen, amögül indultunk, s most itt vagyunk újra, otthon. Újabb csoda. 🙂 Ennél ideálisabb hely és idő nem is adódhatott volna egy utolsó imádságra. Miközben a nap utolsó sugarai hosszúra nyújtották árnyékunkat, körben álltunk, megfogtuk egymás kezét, s pár perces imádsággal hálát adtunk az együtt töltött, az együtt végigzarándokolt felejthetetlen két napért.
Köszönöm zarándoktársaimnak a kitartást, az egymás iránt tanúsított gondoskodó szeretetet, odafigyelést: Évinek, Timinek, Istvánnak, Józsinak, Petinek, Tamásnak.
S ezúton mondok köszönetet az önzetlen, odaadó támogatásért Juditnak, s Attilának, akik többek között a csomagok szállításában is segédkeztek.

Volt még egy zarándoktársunk, aki nem látható formában tartott velünk, s akivel már egyszer végigjártuk ezt az utat. Köszönöm Joci, hogy Te is velünk tartottál, a JóIsten nyugosztaljon békében, s adjon Neked örök nyugodalmat!

Szeretettel, s jó érzéssel gondolok vissza erre a két csodálatos napra, a vidám, s kitartó zarándoktársakra, a gyönyörű időre, a még gyönyörűbb tájra, a szentmisére, a kegyhelyre, s végül, de nem utolsó sorban drága Jézusunkra, aki lehetővé tette számunkra mindezek átélését!
Hála Néked Urunk!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Videok:

S a képek: