Szent Rita rózsafüzér

Casciai Szent Rita 1381 körül született Roccaporena-ban, 1447. május 22-én tért vissza az Atyához Cascia-ban. Ő a lehetetlenségek szentje, az egészen reménytelen, kilátástalan helyzetekben is képes segíteni. Május 22-én tartjuk ünnepét.

Történetéről, életéről az alábbi oldalon találhatunk bővebb leírást:

http://szentrita.hupont.hu/2/szent-rita-tortenete

 

A Szent Rita rózsafüzér imádságot az alábbi módon imádkozzuk:

A Szent Rita éremre a Hiszekegyet mondjuk.

Ezután: Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké, Ámen.

Az első különálló szemre: Miatyánk.
Az első hét szemre egy-egy Üdvözlégy Mária.
Közben a titok: Jézus, aki Szent Rita kérésére bűneinket megbocsájtja.

Ezután: Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké, Ámen.

A második különálló szemre: Miatyánk.
A második hét szemre egy-egy Üdvözlégy Mária.
Közben a titok: Jézus, aki Szent Rita kérésére testi és lelki rossztól megoltalmaz.

Ezután: Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké, Ámen.

A harmadik különálló szemre: Miatyánk.
A harmadik hét szemre egy-egy Üdvözlégy Mária.
Közben a titok: Jézus, aki Szent Rita kérésére minden bajunkban megsegít.

Befejezésül: Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké, Ámen.


Az Isteni irgalmasság rózsafüzére

Az Isteni Irgalmasság rózsafüzére

A megszokott rózsafüzéren imádkozzuk:

Bevezetés: Egy Miatyánkot, egy Üdvözlégyet, egy Hiszekegyet imádkozunk.

Nagy szemekre: ,,Örök Atya! Felajánlom Neked szeretett Fiadnak, a mi Urunk, Jézus Krisztusnak testét és vérét, lelkét és istenségét engesztelésül bűneinkért és az egész világ bűneiért.”

Kis szemekre: ,,Jézus fájdalmas szenvedéseiért irgalmazz nekünk és az egész világnak!”

Befejezésre háromszor: ,,Szent Isten, szent erős Isten, szent halhatatlan Isten, irgalmazz nekünk és az egész világnak!”

 

Az imádságot a Mária Rádió oldalán részletesen elolvashatjuk:
http://www.mariaradio.hu/imadsagok/irgalmassagrozsafuzer

Az Isteni irgalmasság imádságok Szent Fausztina nővér nevéhez köthetők. A nővérről, a kinyilatkoztatásról, s az imádságról részletes tájékoztatást kaphatunk az alábbi Wikipédia oldalról:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Isteni_irgalmass%C3%A1g

Illetve az Isteni irgalmasság kilenced imádságot megtaláljuk majd a katolikus.hu alábbi oldalán:
http://uj.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=36


Szent Ferenc imája a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén

Szent Ferenc imája a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén:

Assisi Szent Ferenc a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén így imádkozott cellája ajtajában: „Uram, Jézus Krisztus! Két kegyelmet kérek tőled, mielőtt meghalok: Az egyik, hogy érezhessem lelkemben és testemben – amennyire lehetséges – azt a fájdalmat, amit Te, édes Jézus, keserves kínszenvedésed alkalmával elviseltél. A másik az, hogy érezhessem szívemben – amennyire lehetséges – azt a túláradó szeretetet, amely Téged, Isten Fiát arra indított, hagy értünk, bűnösökért oly szörnyű szenvedéseket önként és szívesen magadra vállalj. Ámen.”

„Szeptember 14-én, Szent Kereszt ünnepén vagy akörül, amikor imádságba merült, megjelent neki a megfeszített Krisztus szeráf alakjában. A látomás után vette észre, hogy testén viseli Krisztus öt sebét. Igyekezett ezeket elrejteni, de nem sikerült. Több tanú is bizonyítja, hogy látta kezein, lábain és oldalán a be nem gyógyult sebeket. Ő az első az egyház történetében, akiről tudjuk, hogy Krisztus sebhelyeit hordozta.”
Forrás: http://www.karpataljalap.net/archivum/400szam/h1.html

Assisi Szent Ferenc életéről az alábbi Wikipédia oldalon olvashatunk részletesen:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Assisi_Szent_Ferenc


Ároni áldás

Ároni áldás:

Áldjon meg téged az Úr,
és őrizzen meg téged!
Világosítsa meg az Úr,
Az Ő orcáját terajtad,
és könyörüljön terajtad!

Fordítsa az Úr az Ő orcáját rád,
és adjon békét tenéked!

 

Más fordításban:

Áldjon meg téged az Úr,
és őrizzen meg téged!
Ragyogtassa rád arcát az Úr,
és kegyelmezzen néked!
Fordítsa feléd arcát az Úr,
és adjon békét tenéked!

 

(Szám 6, 24-26) 


Posted in Egyéb | Tagged | Ároni áldás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Szent Rita imája

Szent Rita imája

Erőt kértem az Úrtól,
és Ő nehézségeket adott nekem,
amelyeken megedződhettem.

Bölcsességért imádkoztam az Úrhoz,
és Ő problémákat adott nekem,
melyeket megtanultam megoldani.

Előmenetelt óhajtottam,
gondolkodó agyat és testi erőt kaptam.

Kértem bátorságot,
és veszélyeket adott az Úr,
melyeket legyőztem.

Áhítottam, hogy mindig szeretni tudjak,
és kaptam az Úrtól bajba jutott embereket,
akiken segíthetek.

Kegyes jóindulata helyett alkalmakat kaptam a jóra.

Semmit sem kaptam, amit kértem,
és mindent megkaptam, amire szükségem volt.

Ezt adta nekem az Isten.

(Szent Rita)


Ima papi és szerzetesi hivatásért

Jézusunk, lelkek örök pásztora

Jézusunk, lelkek örök pásztora,
Tekints irgalmas szemmel szeretett nyájadra!
Urunk, mint árvák sírunk előtted,
Kérünk Téged a Boldogságos Szűzanya,
A Magyarok Nagyasszonya közbenjárására
Adj nekünk papi és szerzetesi hivatásokat!
Jézusunk adj nekünk, a Te Szíved szerinti
Papi és szerzetesi hivatásokat! Ámen.


A segítő Szűzanyához

A segítő Szűzanyához

Szűz szülője Istennek, engedd, hogy Tied legyek!
Tied élet, s halálban, Tied jó- és balsorsban!
Tied küzdve, szenvedve, Tied most és örökre!
Szűz szülője Istennek, engedd, hogy Tied legyek!

Anyám, Te benned bízom és remélek!
Anyám, Te utánad epedek!
Anyám, Te jóságos kegyelmezz!
Anyám, Te hatalmas, védelmezz!
Anyám, ó jöjj, segíts imádkozni!
Anyám, ó jöjj, segííts küzdeni!
Anyám, ó jöjj segíts szenvedni!
Anyám, ó jöjj, s ne hagyj elveszni!

Hiszen bírsz segíteni, ó hatalmas!
Akarsz is segíteni, ó irgalmas!
Kell is segítened, ó hűséges!
Fogsz is segíteni, ó kegyelmes!

Anyám, Te vagy a kegyelmek Anyja,
Szomorúak vigasztalója,
Bűnösök oltalma és menedéke,
Föld reménye, és mennynek ékessége!

Ki kérte még segélyedet hasztalanul?
Ki távozott Tőled meghallgatatlanul?
Azért bizton mondom, minden szenvedésben:
Mária mindig segít, minden időben.
Biztosan állítom, életben és halálban:
Mária mindig segít, minden balsorsban .
Azért hiszem, s meghalok ezen hitemben,
hogy Veled leszek, jó Anyám, fennt az égben.

Szűz szülője Istennek, engedd, hogy Tied legyek!
Tied élet, s halálban, Tied jó- és balsorsban!
Tied küzdve, szenvedve, Tied most és örökre!
Szűz szülője Istennek, engedd, hogy Tied legyek! Ámen.


Egy abortuszra ítélt magzat keresztútja

Egy abortuszra ítélt magzat keresztútja

I. Jézust halálra ítélik

Szüleimet a testiség kötötte össze. Mielőtt megszülettem volna, már halálra ítéltek. Nem a szeretet, hanem az önzés hívott az életre. Egyedül Isten szeret engem!

 

II. Jézus vállára veszi a keresztet

Anyám megkapta az abortusz beutalót a kórházba. A meg nem születettnek szégyenbélyegét viselem. Szüleim átkoznak… Valaki talán imádkozik értem?!

 

III. Jézus először esik el a kereszttel

Az emberek manapság nem ismernek el hozzájuk hasonlónak. Én csak egy nem kívánatos terhességnek vagyok az esete. Egy baleset, melyet könnyen ki lehet javítani. Csak Isten fogad el engem egyedül!

 

IV. Jézus Édesanyjával találkozik

Nekem nincs anyám, aki megsiratna. Én most egy asszonynak a foglya vagyok, aki meg fog öletni. Anyám talán soha nem ismerte az áldozatos szeretetet. Azért dob el most magától. Istenem, légy irgalmas édesanyámhoz!

 

V. Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet

Nekem senki nem segít. Még az orvos is anyámnak ad érzéstelenítőt, hogy ne szenvedjen, amikor engem megölnek. Uram! Már nem élnek segítő Simonok?! Rád várok egyedül. Segíts!

 

VI. Veronika kendőjét nyújtja Jézusnak

Senki sem érzi, érti át tragédiámat? Miért olyan egyszerű, érdektelen eset az, hogy engem most megölnek? Imáitok ezt meg tudnák akadályozni! Kérlek benneteket erre!

 

VII. Jézus másodszor esik el a kereszttel

Apukám kiszámolta, hogy mennyibe kerülnék neki, ha élek. És mennyi gond… A halálom olcsóbb és kényelmesebb. Ezért meg kell halnom. Talán a szülei tanították meg arra, hogy így mérlegeljen? Így most nem érti, mit is jelent édesapának lenni: Azt, hogy a gyermeket Istentől el kell fogadni, és úgy nevelni, hogy Istenhez majd vissza is térhessen! Istenem, bocsáss meg neki is!

 

VIII. Jézus szól a síró asszonyokhoz

Uram, Jézus! A Téged sirató asszonyok halálodat nem tudták megakadályozni. Az én halálomat sem akadályozza meg senki és semmi. Istenem! Most már csak végtelen irgalmasságodra hagyatkozom!

 

IX. Jézus harmadszor esik el a kereszttel

Engem ejtenek. Családtervezés, túlnépesedés, emberi tőrvetés… – Nincs helyem, nincs kenyerem széles e világon! Meg kell halnom! Istenem! Meddig tart még engem ez a Föld, mely a legkisebbnek sem ad helyet? Miért akar tőlem megszabadulni? Miért?

 

X. Jézust megfosztják ruháitól

Uram, Jézus! Tőled elveszik ruháidat, nekem nincs is. Csak bőröm van, melyet egy eszköz hamarosan megragad és tép. Istenem, mennyire reszketek ettől!

 

XI. Jézust a keresztre szegezik

Uram, Téged keresztre szegeznek. Engem darabokra szabdalnak, s megszámlálják részeimet, hogy fertőzést ne okozzak! Istenem! Bocsáss meg hóhéraimnak, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek!

 

XII. Jézus meghal a kereszten

Jézusom! Te meghalsz, – és én is nemsokára. Te ártatlan vagy. Én is. Emlékezzél meg rólam az örök élet Országában.

 

XIII. Jézus testét leveszik a keresztről

Jézusom, Te Anyád ölén holtan is megnyugodtál, én csak teher vagyok, aki csak a lelkiismeretet tudom nyugtalanítani. Én anyám ölében ezért nem tudok megnyugodni. Uram, számomra valóban nem létezik semmiféle ölelés?

 

XIV. Jézust a sírba helyezik

Jézusom! Téged a sírba helyeznek, engem hulladékként égetnek el. Én most már csak az utolsó ítéletre várok, és akkor Isten előtt szüleimet kell vádolnom gyilkossággal. Uram! Mégis irgalomért könyörgök, hiszen izzik kis szívemben a Tőled kapott szeretet­parázs. Engedd, hogy a Te szeplőtelen Édesanyád lángra lobbantsa szüleim szívében a szeretetet, és megismerjenek téged, a Feltámadottat, csak ez mentheti meg őket! Add Uram, hogy átérezzék a szülői szeretet fenségét és az Istennel való teremtő együttműködés benső örömét és felelősségét! Így majd óvni fogják a további magzatot, s őszinte bűnbánatuk bizonyosan elnyeri Szent Szíved irgalmát! Ámen.

 

Forrás: A KIRCHE BUNT St. Pöltener Kircherzeitung.


Posted in Egyéb | Tagged , , | Egy abortuszra ítélt magzat keresztútja bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Esti himnusz

Esti himnusz

Esti himnusz

Immár a nap leáldozott,
Teremtőnk, kérünk tégedet:
Légy kegyes és maradj velünk,
Őrizzed, óvjad népedet.

Álmodjék rólad a szívünk,
Álmunkban is te légy velünk,
Téged dicsérjen énekünk,
Midőn új napra ébredünk!

Adj nékünk üdvözs életet,
Szítsd fel a szív fáradt tüzét,
A ránk törő rút éjhomályt
Világosságod rontsa szét.

Kérünk, mindenható Atyánk,
Úr Jézus Krisztus érdemén,
Ki Szentlélekkel és veled
Uralkodik, s örökkön él. Ámen.


Posted in Esti imák | Tagged | Esti himnusz bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Reggeli himnusz

Reggeli himnusz

Reggeli himnusz

Már kél a fénynek csillaga,
Esengve kérjük az Urat
Járjon ma mindenütt velünk,
Ne rontsa ártás életünk.

Nyelvünket fogja fékre ma:
Ne szóljon rút perek szava.
Szemünket védőn óvja meg:
A hívságot ne lássa meg.

Lakjék szívünkben tisztaság,
Távozzék minden dőreség,
A testnek dölyfét törje meg
Étel, s italban ősi fék.

Hogy majd a nap ha távozott,
S az óra újra éjt hozott,
Lemondásunk szent éneke
Legyen az Úr dicsérete.

Dicsérjük az örök Atyát,
Dicsérjük egyszülött Fiát
S a lelket, a Vigasztalót,
Most és örök időkön át! Ámen.