A nyolc boldogság

A tömeg láttára fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek, ő pedig szólásra nyitotta ajkát. Így tanította őket:

1. “Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. 
2. Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. 
3. Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. 
4. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. 
5. Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. 
6. Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent. 
7. Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. 
8. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5,1-10).


Jézus színeváltozása

A Színeváltozás-Transfiguratio ortodox ikonja. A kép tetején olvassuk ezt a mélységes görög szót: Metamorfoszisz! Teljességgel Titok ez az Esemény, aminek drámaiságát az Örök Fény Jézus szilárdsága jelez: Ott van és egyszerűen csak árad, mint a Megváltás nagy isteni Kályhája! A Teofánia, az Isten-jelenés eleven erejétől földre terült apostolok még nem értik a Titkot, de egyre inkább hallgatni fogják az Atya szeretett Fiát és akkor…, aki tartósan megfürdik és megmarad ebben a Fényben, maga is sugározni kezdi Jézus szeretetét. Isten bennünket erre a metamorfosziszra teremtett, erre a benső transzfigurációnkra, aminek egyedüli modellje, mintája és oka Ő Maga!

Forrás: Vatican News


Ima az új hét kezdetén

Jóságos Istenem, az új hét kezdetén aggodalom és szorongás tölt el mindazzal szemben, ami majd rám ömölhet.
Add Uram erődet, hogy megbirkózhassam mindazzal, amit Te vársz tőlem.
Kérlek adj nekem lelki nyugalmat, hogy semmiféle munka ne zökkentsen ki a benső békéből!
Állj mellettem minden tevékenységemben!
Engedd, hogy Lelked forrásából merítve megtegyem mindazt, amit meg kell tennem.
Engedd megéreznem: Szentlelked forrása kimeríthetetlen, s így anélkül dolgozhatok, hogy teljesen kimerülnék, hiszen forrásod túlárad bennem.
Áldd meg azokat az embereket, akikkel ma találkozom! Segíts, hogy felfedezzem bennük Jézus arcát, óvatosan és figyelmesen közeledjek hozzájuk, s így az a jó, amiről hiszem, hogy bennük él, énáltalam is kibontakozhasson életükben.
Ámen

Anselm Grün: Ima és áldás a hét minden napjára


Posted in Egyéb | Ima az új hét kezdetén bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Harsányi Lajos : A levita énekel

Engem az Úr ragadott el magához,
Õ tette Szent palástját vállaimra,
Azóta látok minden égi titkot,
enyém az arany, tömjén és a mirha.

Szép ezüst ékszer, Anyám búcsúcsókja,
a Földrõl csupán ezt hoztam magammal,
E helyre, mely az örök lét küszöbje,
melyen úgy állok, mint egy fényes angyal.

Nem értitek mivé lettem e percben,
mily szédületes magasokban állok,
Hogy mily kicsinyek hozzám a hegyek mind,
s az ûrben száguldó csillagvilágok.

Az Õ hatalmas Szent aranykeze most,
miként örök tûz, pihen áldva rajtam,
Én választottam a legszebb világot,
a legbölcsebb igéket mondja ajkam.

Én nálam szebbet senki nem dalolhat,
én nálam szebbet senki sosem látott,
Ó, ihletésim szárnyas víziói,
a nagy világ bámulni fog rátok.

Most sanda szem bután rám meredhet,
sok irigy ajk kiálthat utánam,
Meg nem sebez hegye mérges nyilaknak,
örök halmokra lépett már a lábam.

És fönt a halmon minden aki tiszta,
a Szent, a nép: az én dalom dalolja,
És inkább meghalok, semhogy akárki
a dicsõségem egyszer megrabolja.

Ó szálljatok ezüst galambok, évek,
majd roppant angyal száll a tengerekre,
Megesküszik halhatatlan nevekre,
hogy vége van a szárnyas Szent idõknek.

Akkor lehull a szemrõl minden fátyol,
akkor kitágul szeme mindeneknek,
És fényben látnak engem: ihletettjét
a legnagyobbnak, az örök Istennek.

Harsányi Lajos (Nagyigmánd, 1883. szeptember 29. – Győr, 1959. november 2.) magyar költő, író, római katolikus pap, a magyar katolikus líra egyik megújítója. A bábolnai gazdaság irodatisztjének fia és egy falusi kántortanító unokaöccse volt.

A fenti vers megzenésített változatát itt hallgathatjuk meg:

https://www.youtube.com/watch?v=B5Ybhs5PWnk


Posted in Egyéb | Tagged , | Harsányi Lajos : A levita énekel bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Engesztelő imádság a káromkodások és az istentelen beszédek bocsánatáért

Áldott legyen az Isten!
Áldott legyen szent neve!
Áldott legyen Jézus Krisztus, valóságos Isten és valóságos ember!
Áldott legyen Jézus neve!
Áldott legyen szentséges Szíve!
Áldott legyen drága szent Vére!
Áldott legyen Jézus a legméltóságosabb Oltáriszentségben!
Áldott legyen a vigasztaló Szentlélek!
Áldott legyen Isten fölséges Anyja, Mária!
Áldott legyen szent és szeplőtelen fogantatása!
Áldott legyen dicsőséges mennybevétele!
Áldott legyen Szűz Mária szent neve! Áldott legyen Szent József, Mária tisztaságos jegyese!
Áldott legyen Isten az ő angyalaiban és szentjeiben!

Amen

Alábbiak szerint is imádkozható:

Áldott legyen az Isten.
Áldott legyen az Ő szent neve.
Áldott legyen Jézus Krisztus, valóságos Isten és valóságos ember.
Áldott legyen Jézus szent Neve.
Áldott legyen Jézus szentséges Szíve.
Áldott legyen Jézus drága szent Vére.
Áldott legyen Jézus a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Áldott legyen a Szentlélek.
Áldott legyen a Szűz és Istenanya, Mária.
Áldott legyen az Ő Szeplőtelen Fogantatása.
Áldott legyen a Boldogságos Szűz dicsőséges mennybevétele.
Áldott legyen a Szűz Mária szent neve.
Áldott legyen Szent József, a Szent Szűz tisztaságos Jegyese.
Áldott legyen Isten angyalaiban és szentjeiben.

Amen


II. JÁNOS PÁL PÁPA: IMA LELKI HIVATÁSOKÉRT

Úr Jézus Krisztus, lelkünk Jó Pásztora, Te, aki ismered juhaidat és tudod, hogyan lépj be az ember szívébe, nyisd meg azoknak a fiataloknak az értelmét és szívét, akik életük számára egy igaz szót keresnek és várnak.

Segítségeddel érezzenek rá arra, hogy csak megtestesülésed titkában találnak teljes világosságra. Önts bátorságot azokba, akik tudják, hol keressék az igazságot, de félnek attól, hogy túl sokat kívánsz tőlük. Erősítsd meg azokat a fiatalokat, akik szívesen követnének Téged, de nem tudnak úrrá lenni bizonytalanságukon és félelmeiken, ezért inkább más hívásokra hallgatnak, és céltalan utakon bolyonganak. Te, aki az Atya Igéje vagy, a teremtő és megváltó Ige, az Ige, aki megvilágítja és megerősíti a szíveket, győzd le Lelked által a tétovázók ellenállását és habozását! Önts bátorságot a meghívottakba, hogy szeretetben tudjanak válaszolni:

„Íme, itt vagyok, engem küldj” (Iz 6,8)!

Szűz Mária, Izrael szűz leánya, támogasd anyai szereteteddel azokat a fiatalokat, akiket az Atya megszólít, tartsd meg azokat, akik már megszentelt életet élnek. Ismételjék meg Veled együtt az örömteli és visszavonhatatlan önátadás „igen”-jét.

Amen.

(II. János Pál, 1993)


Imádság reggeli öltözködéshez

Ef 6,14-17 alapján

Igazságosság öve

    Uram, kérlek add rám és tarstd rajtam egész nap az igazságosság övét és kérlek mutass meg minden gyengeséget, ami ennek a széteséséhez vezethet.

Megigazulás vértje

    Uram, kérlek formálj engen azzá az emberré, akivé teremtésemkor megálmodtál, hogy leszek és emlékeztess, hogy a Te szemedben kell jónak lennem, s nem a világéban.

Evangélium cipője

    Kérlek vezess Uram olyan helyekre, ahol Téged nem ismernek, alkalmat adva arra, hogy átadhassam ott szeretetednek üzenetét.

Hit pajzsa

    Uram kérlek erősítsd meg a hitemet, hogy megvédelmezzen a gonosz minden támadásától.

Üdvösség sisakja

    Áldott legyen a Te szent neved Jézus, hogy a gonoszt már legyőzted értünk a kereszten.Kérlek tedd süketté a fülem a gonosz minden alattomos suttogására.

Lélek kardja

    Uram ajándékozz meg bölcsességgel, ügyességgel és erővel, hogy hatékonyan alkalmazhassam a Lélek kardját a mai napon.