Jézus Szentséges Szíve – Pio Atya imája

Jézus Szent Szíve, minden jónak forrása, imádlak Téged, hiszek Benned szeretlek Téged és bánom minden bűnömet.
Neked ajándékozom az én szegény szívemet. Tedd alázatossá, tisztává és minden kívánságodnak megfelelővé.
Add jóságos Jézusom, hogy én Benned és Te énbennem élj.
Védj meg (veszedelemben) veszélyben, vigasztalj a szenvedésben, őrizd meg testem egészségét, add áldomást minden művemre, és a szent halál kegyelmét add meg nekem.

Ámen


Szent Pio atya kilencede, az Ellenállhatatlan Kilenced

Szent Pio atya kilenced imája Jézus Szent Szívéhez

„Ellenállhatatlan Kilenced”

 

Ezt imádkozta Szent Pio atya azokért, akik segítségét és közbenjárását kérték az Úrnál, és bensőségesen csak „az ő ellenállhatatlan kilencedének” nevezte. Ezen egyszerű szavak végigimádkozását követően árasztotta Isten a Pio atyához zarándokló és imádságát kérő sok-sok ezer hívőre – és hitetlenre is – kegyelmének csodálatos jeleit.

 

Imádkozásának módja:

Kilenc napon keresztül mindennap háromszor, és egy imádkozás alkalmával háromszor egymás után imádkozzuk el a kilenced mindhárom tételét.

 

A kilenced:

 

1. Jézusom, Te mondád: „Kérjétek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak néktek.”

Íme, most zörgetek, keresek és kérem a kegyelmet, hogy: [Itt fogalmazzuk meg kérésünket.]

Miatyánk…

Üdvözlégy…

Dicsőség…

Jézusom Szentséges Szíve, remélek és bízom Benned. Ámen.

 

2. Jézusom, Te mondád: „Amit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.”

Íme, most a Te nevedben kérem az Atyától a kegyelmet, hogy: [Itt fogalmazzuk meg kérésünket.]

Miatyánk…

Üdvözlégy…

Dicsőség…

Jézusom Szentséges Szíve, remélek és bízom Benned. Ámen.

 

3. Jézusom, Te mondád: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.”

Íme, most szavad csalatkozhatatlanságára támaszkodom, és kérem a kegyelmet, hogy: [Itt fogalmazzuk meg kérésünket.]

Miatyánk…

Üdvözlégy…

Dicsőség…

Jézusom Szentséges Szíve, remélek és bízom Benned. Ámen.

 

Jézusom Szentséges Szíve, Te nem tudsz részvétlen lenni a szerencsétlen iránt. Légy irgalmas hozzánk, nyomorult bűnösökhöz is! Add meg nekünk Szűz Mária Szeplőtelen Szívének, a Te és a mi gyöngéden szerető Édesanyádnak a közbenjárására a kért kegyelmet!

Szent József, Úr Jézus nevelőatyja, könyörögj érettünk!

Szent Pio atya, kérünk, imádkozd te is velünk kedves imádat!

 

Ámen.

 


Szent Pio atya imája szentáldozás után

Szent Pio atya imája szentáldozás után

Maradj velem Uram, mert szükséges, hogy velem légy, hogy el ne feledjelek. Tudom, hogy milyen könnyen elfordulok tőled.
Maradj velem Uram, mert gyenge vagyok, szükségem van a Te erődre, hogy el ne essek annyiszor.
Maradj velem Uram, mert Te vagy az én életem és nélküled, csökken az én buzgóságom.
Maradj velem Uram, mert Te vagy az én világosságom és nélküled a sötétségben vagyok.
Maradj velem Uram, hogy megmutasd nekem a Te akaratodat.
Maradj velem Uram, hogy halljam a Te hangodat és kövesselek.
Maradj velem Uram, mert nagyon akarlak szeretni és mindig veled lenni.
Maradj velem Uram, ha azt akarod, hogy hűséges legyek hozzád.
Maradj velem Jézus, mert bármilyen szegény is a lelkem, azt kívánom a Te számodra a vigasz helye a szeretet fészke legyen.
Maradj velem Jézus, mert már késő van és a nap lenyugvóban, múlik az élet, közeledik a halál, az élet az örökké valóság és szükséges, hogy megkettőzzem az erőmet, hogy útközben el ne hagyjon. Nyugtalanítanak a kísértések, a sötétség, a szomorúság, a keresztek a szenvedések, és mennyire szükségem van Rád a számkivetésnek ezen az éjszakáján.
Maradj velem Jézus, mert az élet és veszedelmek éjszakájában szükségem van Rád. Tedd, hogy úgy megismerjelek, mint a tanítványok, a kenyérszeléskor, vagyis az eucharisztikus egyesülés legyen a világosság, mely fenntart engem, és egyetlen boldogsága legyen szívemnek.
Maradj velem Uram, mert amikor jön a halál akkor is veled egyesülve akarok lenni, ha nem is valójában, a szentáldozás által, legalább a kegyelem, a szeretet által.
Maradj velem Jézus, nem kérem a Te isteni vigasztalásodat, mert nem vagyok rá méltó, de igenis kérem a Te szentséges jelenlétedet.
Maradj velem Uram, Téged kereslek a Te lelkedet, a Te szereteted, a Te irgalmadat, a Te szívedet, mert szeretlek Tégedet, és nem kérek más jutalmat, mint a szeretet gyarapodását. Szeretni Téged egész szívemmel itt a földön, hogy tökéletesebben tovább szeresselek az örökkévalóságban.
Ámen.


A lélek békéjéről

A lélek békéjéről

„A békesség a szellem egyszerűsége, a lelkiismeret derűje, a lélek nyugalma, a szeretet köteléke. A békesség a rend, a bennünk lévő harmónia, szüntelen öröm, ami a jó lelkiismeret tanúságából születik, annak a szívnek szent örvendezése, amelyben Isten uralkodik. A békesség a tökéletesség útja, vagy még inkább: a békében található meg a tökéletesség. A démon pedig, aki mindezt nagyon jól tudja, minden erejét beveti, hogy elvegye békességünket. A léleknek csak egy dolog miatt kell szomorkodnia: ha megbántotta az Istent. De még ezen a ponton is legyünk nagyon óvatosak: bánnunk kell hibáinkat, de békés fájdalommal, mindig bízva az isteni irgalomban. Óvakodjunk bizonyos szemrehányásokkal és lelkiismeret-furdalásokkal szemben, ezek leggyakrabban az ellenségtől jönnek, hogy megzavarják Istenben való békénket. Ha a lelkiismeret-furdalás és a szemrehányások alázatosabbá és buzgóvá tesznek a jócselekedetekre, anélkül, hogy elvesztenénk bizalmunkat Istenben, biztosak lehetünk benne, hogy Istentől jönnek. De ha megzavarnak, félénké, gyanakvóvá, lustává, hanyaggá tesznek, akkor biztosra vehetjük, hogy a démontól jönnek; űzzük hát el őket, és találjunk menedéket az Istenbe vetett bizalomban.”

Szent Pio atya


Esti ima – Szent Pio atya imája

Szent Pió atya esti imája

Befejezem, Atyám!
Befejezem mára,
minden kegyelmedért
legyen örök hála,
tisztelet, dicsőség,
imádás, dicséret:
Neked, fölséges Atya,
Fiú és Szentlélek!

Áldlak, én Istenem,
szentjeiddel áldlak,
mert megadtad létét
tegnapnak és mának.
Add, hogy a holnapot
szent Neveddel kezdjem,
Uram, én Teremtőm,
Megváltóm, Istenem!

Befejezem, Atyám!
Mára befejezem,
örök jóságodért,
örök hála legyen!
Adjon érte hálát
minden teremtményed,
és bocsásd meg, kérlek,
a mi vétkeinket!
Atyám, erre kérlek! Ámen.

„Ó, Uram! Múltamat irgalmasságodba, jelenemet szeretetedbe ajánlom, jövőmet gondviselésedre bízom!”

Pietrelcinai Szent Pió atya


Reggeli ima – Szent Pio atya imája

Reggeli ima,amelyet a Szűzanya diktált Szent Pio atyának.

Ó Mária, a megtestesült Igének Szülője és a mi legédesebb Anyánk, itt vagyunk lábaid előtt, mialatt felvirrad egy új nap, egy új nagy ajándéka Istennek.
Kezeidbe és szívedbe helyezzük egész valónkat, bennünk minden a Tied legyen: értelmünk és akaratunk, testünk és lelkünk.
Alakíts bennünk anyai szereteteddel egy új életet, a Te Jézusod életét.
Ó Mennyek Királynője, a legkisebb értékű cselekedeteinket is támogasd a Te anyai sugallataiddal, add, hogy a szent és szeplőtelen áldozatnál minden és mindegyik tiszta és Istennek tetsző legyen!
Ó Jóságos Anya, tégy minket szentekké, amint ezt tőlünk Jézus elvárja és a Te Szíved vágyakozva folytonosan kéri! Ámen.